Már augusztusban is havazott

Az “idei szezon” első havazása augusztus utolsó napjaiban érte el a salzburgi gleccsert, ekkor 30-40 cm friss hó esett a gleccseren. Az augusztus végi/szeptember eleji havazások többnyire csak a gleccseren maradnak meg, hiszen másutt még túlságosan meleg a talaj ehhez. A pályagépek már ekkor is dolgoztak és a frissen esett hó jó nagy részét a gleccserhasadékokba tolták (ez bevett gyakorlat az első havazáskor a gleccsersíterepeken), hogy azokat teljesen vagy részlegesen megszüntessék.

45 cm friss hó esett a múlt héten

Sokat nem kellett várni a következő havazásra, szeptember közepén, egészen pontosan a múlt héten 45 cm fehérség hullott a gleccserre. A múlt hétvégén elkezdődött a sípályák (gleccser) első kezelése, nyomfektetése, az ún. Grundpräparierung.

Hóágyúk startra készen

Ezzel együtt a hóágyúk is a helyükre kerültek; bevetésre készen állnak a Kitz, Kees, Schmiedinger liftek mellett, továbbá a Schmiedinger és a Sonnenkar közti pályán, ezen felül a Sonnenkar és az Alpincenter lejtőin.

Az elmúlt években euró tízmilliókat költött a lifttársaság a hóágyúrendszer fejlesztésére, aminek tavaly volt igazán látható eredménye. A beruházásoknak nincsen vége, idén nyáron is vannak újdonságok -erről majd egy későbbi írásban-.

kitzkezeles

-10 fok és sok hó várható a hét második felétől

Az osztrák meteorológusok előrejelzései szerint a hét második felében akár a -10 fokos hidegek sem kizártak odafenn, ezen hőmérsékletek mellett nagyszerű, minőségi technikai hó gyártható. Így nagy esély van arra, hogy a héten bevetésre kerülnek a hóágyúk, hogy az őszi besízéseken minél jobb pályaviszonyokat garantáljanak.

A hideg mellett havazás is várható, a térséget szerdán, majd azt követően szombaton egy-egy hidegfront éri el. A szerdai kb. 20 cm havaz hozhat, a szombati akár 40 cm-t is.

A múlt hétvégi előkészületek és az időjárás előrejelzést tekintve minden készen áll egy hétvégi nyitásra. A síterep az elmúlt években rendszerint szeptember második felében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Október végén már nagyszerű , besízéshez ideális pálya és liftkínálattal vár(t)ja a vendégeket.

Október és novemberi besízések, programajánlat

Természetesen idén is lesz kapruni besízés, igény szerint síoktatással.

Szabadnapot sem kell kivenni, az iskolákban is szünet !

Október 20-23.

https://www.sielj3000meteren.hu/blog/kapruni-besizes-2012-oktober-20-23-gleccsersi/

November 1-4.

https://www.sielj3000meteren.hu/blog/kapruni-besizes-2012-oszi-szunet/

Szólj hozzá!

*

Az e-mail címed nem fog megjelenni.

© 2014. Síelj3000méteren.hu | Síelés Ausztriában
Top
Kövess minket: